Ne hazudj!

Gyerekként minden lépésem és botlásom egy lépés volt az Álmom felé.A botlások nem zavartak senkit.Még engem se.Hisz ilyenkor még ki gondol arra, hogy neked saját Álmod van.Még én magam se gondoltam.De mindennap egyre többet tanultam a világról körülettem.Mit várnak el az emberek tőlem és egymástól.Az első és legfontosabb az volt,hogy fogadjunk szót a szüleinknek.Ők azt tanítják elsőként,hogy ne hazudjunk.Legyünk őszinték!S ők voltak az elsők ,akik becsaptak és hazudtak.Később kiderült,hogy ez milyen természetes mindenkinél.Aztán természetes lesz neked is.Közben igyekszel megfelelni.Később a szemedre vetik, hogy hazug vagy,mert az elvárásoknak akarsz megfelelni.Mikor nem az elvárások szerint cselekszel ismét hazug vagy.Hisz szégyent hozol mindenkire.Majd összezavarodz.Elgondolkozol melyik Úton is menj tovább.Csak a saját fejed után menj vagy másokat kövess. Egoista legyél vagy a szolgájuk.Egyik sem lehetsz!Hisz mindig is Szabad voltál!A Szívedbe tekintesz s látod,hogy az Út,amit jársz sokkal szélesebb,mint eddig hitted.Ki kell állni magadért és Másokért!Kik mindig is bíztak benned és várták,hogy elgyere!S ezt a felismerést minnél korábban teszed meg,annál könnyebben veszed az Út fáradalmait.Így nincs más csak felállni s tovább haladni az Úton az Álmok felé.Mert mire a végére érsz az Útnak kiderül,hogy nincs TE és Én. Ezt csak közösen álmodjuk!Hát ébredj fel és dolgozz érte!Tárd szét szárnyaid és repülj szabadon!

Mikor jöttem

Nagyon vártak már. Mikor jövők. Fontos vagyok a számukra.Ezt még elindulás előtt is tudtam.A Célomat is tudtam. De az Út hosszú,s sokat felejt az Ember. Így kapunk új történeteket.Amik részben igazak,valósak.De később,ha rájössz.Ez csak Álom.Az Igazságot mindig is tudtad. Így születtem én is.Január fagyos hidegében.Budapesten.Közel a Szívhez.

A fagyos hópelyhek az ablaknak csapódtak.Édesanyám merengve leste.Míg a nővérek kint beszélgettek az ajtó előtt.A havat folyamatosan keverte a szél.Táncot jártak a pelyhek.A nővérek megszokott zsivaja hirtelen távoli lett.Felerősödött a fák reccsenése, az ablakok kongása és a szél süvítése.Mint,ha kinyílt volna a világ.Felsikított.S hirtelen,ami még az előbb itt volt
:a hópehely az arcán,a fagy kéke az ajkán, s a fák reccsenése most mind elnémult.Messziről figyelt.Csak a nővérek lázas sürgése-forgása,akár cikázó fénycsovák járták körbe az ágyat.
A szülés beindult.Átkerült a kocsira.Most már csak a feje fölött száguldó neon csöveket figyelte.Belökték a műtőbe.Csend nehezedett rá a helyiségre.Rá a szorongás és a fájdalom. A nővérek,akár a robotok a gyártó sor mellett,úgy mozogtak.Egy törlés,egy utasítás.Közben pillantásokat vetettek az órára.Mindezt precízen és mereven.Majd egyszerre megálltak és az óra felé fordultak.Már minden a helyén volt.Az óra meg csak ketyegett.A mutatók vánszorogtak.A folyosóról sarkantyúk zengő csengése hallatszott.A nővérek arcára enyhe pír ült ki.A műtő ajtó megnyikordult.A doktor lépett be.A köpenye meglebbent és az ajtó becsapodótt mögötte.Odament a szekrényéhez.Kinyította.Majd mélyen benyúlt.Kivette a kardját.Majd odament az asztal mellé és felvette az alap állást akár csak a nővérek.Mindenki az órát leste.Csak édesanyám kapkodta rémülten tekintettét,meg a levegőt.De nem bírta ő se sokáig.Feszülten figyelték.Együtt.Az órát.Éjfél közeledett.Minden rezgése a mutatónak visszhangzott a csendben.Majd elült a sarokban.Már mindenki az órát figyelte.A szemek és az idegek egyre csak az órára figyelt.Éjfél.Hatalmas kattanás.Sikoly.Kakukkolás.Mint ,akit kilőttek úgy jöttem.A köldök zsinórom megfeszült a levegőben.A pengén meg csillant a fény és lesújtott. Majd a vért a lepedőbe törölte. Míg én a medence vízébe zuhantam az orvos fölém hajolt.Nagyot pislogtunk.Köszönés féleképpen.Mire kiemeltek.Ő már eltűnt.Csak édesanyám arcát és apukám kameráját láttam.
Mire másnap felébredtem csak apukám kamerája maradt.Édesanyám arcát a szél , ajkát a fagy és hangját a fák reccsenése vitte magával.

Maradtam.Kínnal.Örömmel.Bánattal.Hittel.Boldogan. Minden lénnyel. Kamerák kereszt tűzén.