Nagyon vártak már. Mikor jövők. Fontos vagyok a számukra.Ezt még elindulás előtt is tudtam.A Célomat is tudtam. De az Út hosszú,s sokat felejt az Ember. Így kapunk új történeteket.Amik részben igazak,valósak.De később,ha rájössz.Ez csak Álom.Az Igazságot mindig is tudtad. Így születtem én is.Január fagyos hidegében.Budapesten.Közel a Szívhez.
A fagyos hópelyhek az ablaknak csapódtak.Édesanyám merengve leste.Míg a nővérek kint beszélgettek az ajtó előtt.A havat folyamatosan keverte a szél.Táncot jártak a pelyhek.A nővérek megszokott zsivaja hirtelen távoli lett.Felerősödött a fák reccsenése, az ablakok kongása és a szél süvítése.Mint,ha kinyílt volna a világ.Felsikított.S hirtelen,ami még az előbb itt volt
:a hópehely az arcán,a fagy kéke az ajkán, s a fák reccsenése most mind elnémult.Messziről figyelt.Csak a nővérek lázas sürgése-forgása,akár cikázó fénycsovák járták körbe az ágyat.
A szülés beindult.Átkerült a kocsira.Most már csak a feje fölött száguldó neon csöveket figyelte.Belökték a műtőbe.Csend nehezedett rá a helyiségre.Rá a szorongás és a fájdalom. A nővérek,akár a robotok a gyártó sor mellett,úgy mozogtak.Egy törlés,egy utasítás.Közben pillantásokat vetettek az órára.Mindezt precízen és mereven.Majd egyszerre megálltak és az óra felé fordultak.Már minden a helyén volt.Az óra meg csak ketyegett.A mutatók vánszorogtak.A folyosóról sarkantyúk zengő csengése hallatszott.A nővérek arcára enyhe pír ült ki.A műtő ajtó megnyikordult.A doktor lépett be.A köpenye meglebbent és az ajtó becsapodótt mögötte.Odament a szekrényéhez.Kinyította.Majd mélyen benyúlt.Kivette a kardját.Majd odament az asztal mellé és felvette az alap állást akár csak a nővérek.Mindenki az órát leste.Csak édesanyám kapkodta rémülten tekintettét,meg a levegőt.De nem bírta ő se sokáig.Feszülten figyelték.Együtt.Az órát.Éjfél közeledett.Minden rezgése a mutatónak visszhangzott a csendben.Majd elült a sarokban.Már mindenki az órát figyelte.A szemek és az idegek egyre csak az órára figyelt.Éjfél.Hatalmas kattanás.Sikoly.Kakukkolás.Mint ,akit kilőttek úgy jöttem.A köldök zsinórom megfeszült a levegőben.A pengén meg csillant a fény és lesújtott. Majd a vért a lepedőbe törölte. Míg én a medence vízébe zuhantam az orvos fölém hajolt.Nagyot pislogtunk.Köszönés féleképpen.Mire kiemeltek.Ő már eltűnt.Csak édesanyám arcát és apukám kameráját láttam.
Mire másnap felébredtem csak apukám kamerája maradt.Édesanyám arcát a szél , ajkát a fagy és hangját a fák reccsenése vitte magával.
Maradtam.Kínnal.Örömmel.Bánattal.Hittel.Boldogan. Minden lénnyel. Kamerák kereszt tűzén.
A fagyos hópelyhek az ablaknak csapódtak.Édesanyám merengve leste.Míg a nővérek kint beszélgettek az ajtó előtt.A havat folyamatosan keverte a szél.Táncot jártak a pelyhek.A nővérek megszokott zsivaja hirtelen távoli lett.Felerősödött a fák reccsenése, az ablakok kongása és a szél süvítése.Mint,ha kinyílt volna a világ.Felsikított.S hirtelen,ami még az előbb itt volt
:a hópehely az arcán,a fagy kéke az ajkán, s a fák reccsenése most mind elnémult.Messziről figyelt.Csak a nővérek lázas sürgése-forgása,akár cikázó fénycsovák járták körbe az ágyat.
A szülés beindult.Átkerült a kocsira.Most már csak a feje fölött száguldó neon csöveket figyelte.Belökték a műtőbe.Csend nehezedett rá a helyiségre.Rá a szorongás és a fájdalom. A nővérek,akár a robotok a gyártó sor mellett,úgy mozogtak.Egy törlés,egy utasítás.Közben pillantásokat vetettek az órára.Mindezt precízen és mereven.Majd egyszerre megálltak és az óra felé fordultak.Már minden a helyén volt.Az óra meg csak ketyegett.A mutatók vánszorogtak.A folyosóról sarkantyúk zengő csengése hallatszott.A nővérek arcára enyhe pír ült ki.A műtő ajtó megnyikordult.A doktor lépett be.A köpenye meglebbent és az ajtó becsapodótt mögötte.Odament a szekrényéhez.Kinyította.Majd mélyen benyúlt.Kivette a kardját.Majd odament az asztal mellé és felvette az alap állást akár csak a nővérek.Mindenki az órát leste.Csak édesanyám kapkodta rémülten tekintettét,meg a levegőt.De nem bírta ő se sokáig.Feszülten figyelték.Együtt.Az órát.Éjfél közeledett.Minden rezgése a mutatónak visszhangzott a csendben.Majd elült a sarokban.Már mindenki az órát figyelte.A szemek és az idegek egyre csak az órára figyelt.Éjfél.Hatalmas kattanás.Sikoly.Kakukkolás.Mint ,akit kilőttek úgy jöttem.A köldök zsinórom megfeszült a levegőben.A pengén meg csillant a fény és lesújtott. Majd a vért a lepedőbe törölte. Míg én a medence vízébe zuhantam az orvos fölém hajolt.Nagyot pislogtunk.Köszönés féleképpen.Mire kiemeltek.Ő már eltűnt.Csak édesanyám arcát és apukám kameráját láttam.
Mire másnap felébredtem csak apukám kamerája maradt.Édesanyám arcát a szél , ajkát a fagy és hangját a fák reccsenése vitte magával.
Maradtam.Kínnal.Örömmel.Bánattal.Hittel.Boldogan. Minden lénnyel. Kamerák kereszt tűzén.
