A tavasz elei nagy rohanásban elmaradt egy szösszenet, ahol azon merengtem, hogy vannak olyan lények, emberek, példaképek és családtagok, akiknek sokat köszönhetünk. Nem biztos, hogy észre vesszük ,de tetteikkel csodát művelnek. S néha nehezen tudunk köszönetet mondani ezekért a csodákért. Nekem ez most így sikerült.
Röpke madár életünkben
sivár,fagyos,puszta télben
szállunk etetőről etetőre
sietve kapkodjuk éltető
magvakat szórt elénk Ő
kitárva a tavaszt felénk
hol tovább adhatjuk
Van kiút a télből !
Közeleg a tavasz. A madarak is térnek vissza. De a tél még utolsó erejét is latba veti. Néha hó esik. Néha fagy. Néha tép a szél. Pírt hoz az arcunkra. Később nyugszik a nap. S már a testünk emlékszik a sugarak által hozott ígéretre. A reményre. Hamarosan kivirágzik.
A testem is , így van. Néha a náthával küzd. Néha az influenzával. De tovább halad. Erősödik, gyengül, erősödik, megpihen...
S szellemem is tudja a Kör az egyik legszebb dolog. Szabályos, de nem szögletes. Befogadható, de végtelen. Zárt, de még is lehetőséggel teli.
Így a jelen csak egy lehetőséggel teli állapot. Felfogható. Következmény. Ami gyorsan tova halad, akár csak az életünk.
Miközben öröknek tűnik valami. Sokszor érzékeljük a változás pillanatát.
A pillanatok mostanság ezen mód jelentek meg bennem.
rózsa szirom hullám
nélküli nyakék
vég csontom
újra kezdő porladó szemek
vér égnek
csepp arcomon
tengerbe hulló szőrös kezek
szabadító ölelés hullnak tova
sötét éjen lángoló kerek
lángol óceánom
felkel és táncoló víg
ébredés elmúlás
örök míg
Táncoló hópelyhek
tavaszi szélben
csak egy pillanat
az emberi élet
találj célt
állj össze hóemberé
indíts lavinát
préseld magad gleccseré
vidítsd, formázd , alakítsd
léted vagy
táncoló hópehely
tavaszi szélben
