Egy képet látok. Anya miért küldte
Egy kis lányt várok. ilyen időben?
Ott áll az utca Ki az útcára,
tulsó oldalán. az ovodába?
Csöpnyi kis szája Az ovonéni
sirásra görbül jó lélek érzi.
Reszket a lába, Csak a fekete varj
szemén felhő ül. Róza a dajkacsak az ne volna.
Fázik a szentem. Úgy fél töle,
Menjen, ne menjen? menne előle.
Pokoli hideg, Ám az csak fogja
szeme megrebben. S megkopogtatjabuksi kis fejét.
Lába nem enged, Na mért nem beszélsz?
jaj lehetetlen.
Egyet is lépni
nem tudna érzi.
1957.
Meg jól emlékszem annyi idő multán is, az ovodába négy jártunk testvérek,
de nem mentünk szívesen. Féltünk Róza nénitől, aki
igen sötét haju asszony volt és aki nem vitt neki ajándé-
kot, annak nem játékot nem adott, sem hintázni nem
engedte. Ezeknek a gyermekeknek mindig kopog-
tatta a fejét, nekem is. Juliska nővérem mindig
sietett előre, meg-megállt, hogy hívjon. Egy ilyen nagy
hidegben, mint most van nem akartam menni.
Házasságunk 33. évfordulója.
Mily sok idő, mégis kevés. Most meg jönnek az unokák,
Jóban, rosszban hamar telik Négy kis fiú, egy kicsi lány.
Sok baj,örömben volt részünk Mégsem vagyunk egyedül
Sokat sírtunk és nevettünk. Kilencen vesznek körül.
Néha a gond úgy ránk szakadt. Szól a hangjuk, száll az ének!
Nevetésünk mind elapadt. Verselnek és nevetgélnek
Kisleányunk ránk nevetett, Lassan-lassan meg is nőnek
Elkergette a felleget! Ha meg halunk ők még élnek.
Betegség jött egyre-másra Bánni, tehát csak azt lehet
Nem is telt már a sirásra Nem öröklik a te neved.
És jött a második gyerek, Málnássy és Ferdike
Hozott az is egy kis eget. Nem lesz köztük egyik se.
Nöttek szépen növögettek Ez azonban nem nagy hiba.
És már iskolába mentek. Lesz virág majd a sírunkra.
Kisértük is féltő gonddal Egy-egy szálat mindegyik tesz.
Éva, Kató mennyi sok baj! Ég velünk s a nagy Természet!
Öltöztetni, táncba vinni, Ezt a verset neked küldöm,
És a végén férjhez adni. Ha meghalok, itt e földön
Ahogy kezdtünk úgy maradtunk Kisérjen el jóban, rosszba
Harminckét év hátra hagytunk. Feleséged útóhangja !
1956.
Fel. Vicukához.
Hétfő este Várpalotán
Nagy a hó a Bakony hátán.
Összegyűl a gyerek sereg
A szánkóval neki ered!
A nagy dombról egymás után,
Ereszkedik le a sok szán.
Legutolsó egy kicsi szán,
Benne ül egy csöpp kicsi lány.
Fehér bőre , piros arca,
Olyan, mint a bazsarózsa,
De a keze reszket nagyon,
Egyedül hát nem hagyhatom!
Én is neki iramodom
Kicsi szánját megragadom!
Útunk végén megtorpanunk
Karjaimba fel is fogom.
1956.
Husvét.
Anyám ! mily nehéz volt néked a kereszt.
Tőled átvettük mi ,élő gyermekek.
Neked már könnyű eltávozátál tőlünk
A kereszt sulya rajtunk kik még élünk.
Életünk sírás, járjuk a Golgotát
A lélek száll könnyen felegeken át.
Minket a bánat földre húz szüntelen.
Anyánk Jézus mellett, már husvéti diszben
Nagypéntekre mindig husvét következik
De az én szívemben örök bú költözik.
Mert elvesztettem én a legdrágább anyát
Temetőbe sem kisérhettem el a koporsóját.
1957.
Ősz
Kinézek szobám kertre nyiló ablakán,
s a pompás szinek megigéznek.
Őszi szél hajtja felém a virágok
részegítő édes illatát.
Ma még szines virág édes illata.
Szívemben tavasz és nyár bujkál.
Holnap hervadó szirmok hullnak,
mert nincs örökélet csak halál.
Ma hervadó szirmok, holnap az sem
Hervadt virág:a fán száraz ág.
Elhuzó darvak hangja hallik,
s én nézek a távozók után.
1960.
Kacagj világ!
Kacagj világ, ha jól esik,
akkor is ha szíved vérzik.
Akkor is ,ha fáj az élet,
kacagás viditson téged!
Mit is ér a szomoruság?
Szomorú fűz ,vagy hervadt ág?
Kétség között csak lebegni,
soha egy jót nem nevetni?
Kacagj világ, amig lehet!
Mig a sírod el nem temet.
Mig az atom szét nem robban,
szíved is utosót dobban!
1960.
Mult és jelen
Harci riadó, örök átok
Ti átkozottak halál reátok!
Golyó süvit, a dob pereg.
Halomba hullnak halnak az emberek.
De ez csak volt.
A béke napja
ránk mosolygott
negyvenöt áprilisba.
Ma gép zakatól
és megy a munka.
Dalol a gép
s az ember rajta.
Öröm mámor
hát mi az itten?
Ha zug a gép,
hallgat az Isten?
Még zug a gép
hangja fülemben.
Bus dallamok
jutnak eszembe.
Henyél az úr s kacag a szája!
Az éhes népnek nincs barátja.
A gép a nép ma eggyé forrva
Igy élni jó, nem huz a porba!
1952.
A gép
A gép zakatol
formál és önt,
de ember és gép
most multat dönt.
A romot a várt
építi újjá,
hogy járj a földön,
mint egy érc király!
1952.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése