A világ, amiben felnőttünk egy varázslatos hely volt. Mindennap együtt volt a család. A szüleink sokat dolgoztak. De estére mindig volt idejük ránk. S ha tehették mindig csempésztek valami érdekességet az életünkbe.
Mi se féltük felfedezni a világot. Mindenki adott valami különlegeset számunkra. Az óvis társak, a nagyszülők, a rokonok, a szomszédok. Olyan volt, mintha mindenki ismerne mindenkit. Csoportosan jártunk az óvodába. Egymáshoz bekopogva, bevárva. A szülők nélkül. Legnagyobb nehézség a délutáni alvás és nyáron a kullancsok okozták.
Eljött az iskola a városban. Sokan voltunk. Nem is ismertünk mindenkit. S sok szabály került az életünkbe. Köpeny, órarend, tanár néni, edző bá' , napközi. Hozzá edződtünk . Megtanultuk, hogy nem lehet bármit elmesélni. Nem mindig az az igaz, amit a TV , a tanár vagy a felnőtt mond. Majd egyszer csak sok minden megváltozott.
Már több minden szabad volt, de mi továbbra is kíváncsiak maradtunk. A világ egyre jobban kitárult. S szabad volt róla beszélni is. Olyan zenék jöttek,amik a szüleinket zavarta,de nekünk tetszett. S kiderült, hogy ez velük is így történt. A családdal kevesebbet találkoztunk már. A család is már többeknek más jelentett.
Én a sportba, a filmekbe menekültem. Az ismeretlent, az újdonságot inkább a haverok mutatták. A sportban valahogy mindig szabadnak éreztem magam. Minél többet csináltam,annál jobban vágytam rá.Így ez is érdekelt igazán. A köztes időszakban álmodoztam. S kiderült a világ nem olyan puha és édes, mint volt. Egyre több tragédiát ismertünk meg és nem csak könyvből vagy filmről. Kiderült van árnyékos oldal is. Ott is van élet. S még mindig kíváncsiak voltunk.
Már jobban érdekelt a homályos, a zajos. Többet tanultam, de igazából még mindig csak menekültem. Közben kiderült rengeteg izgalom van az árnyékos oldalon, olyan amit csak filmeken láttam addig. Kiderült a valóságban is van ilyen.De én még gyerek maradtam. Csak a játszótér lett nagyobb. S még csak a szórakozásnak éltem. Tanulni is csak az iskolában tanultam.Kikerülve se akartam változni.
Az iskolát felváltotta a munka. De még rohantam. Úgy, hogy már én sem tudtam róla. Fogyasztottam az életemet. Feléltem mindent. S még éhesebb voltam. Ragyogni akartam. De már rég csak sötétségben éltem.Ráébredtem, fel kell nőnöm. Keresgélni kezdtem kifelé,de magam keltett örvényben vagyok. Elhagytam magam és haladtam lefelé. S csak menedékre vágytam. De nem találtam sehol. Magával ragadott a rettegés. Szembejött mindenhol a halál, a félelem, az elidegenedés. Magány.
S ekkor kaptam egy társat, akinek így kellettem. Kísért, támogatott felfelé. Együtt örült, szomorkodott, vigasztalt és tanított. S megmutatta a menedéket. A kíváncsiságom még mindig meg van.
Kívánom, hogy Neked is legyen ilyen jó társad Vergiliusom !
Sok szeretettel és örök hálával Jász Anitának.
