Ébredve

 Éjszaka fülembe szőtt

hálón fennakadt

a szürke lét,

s színes álmokat

pengette húrján 

a vágy.

Ébredve kitisztult

a ragyogó valóság.

Intersect

Spring is fizzing, sparkling

leaping, bounding

sprouting,bursting

budding,blooming

beside me on the twig

I am on the end

of winter left crop

on the bursting rose ripen

new spring hoping

my tall blue nob

blades intersect my hull

rose lops in heap

last nips along

burns incite it of blaze

flares final last

soot soars uphill

thorn, bloom, leaf

soot soars uphill

thorn my hull

bloom my soul

leaf my life

soot soar uphill

soot soar uphill

Metszés

Tavasz pezsdül pezseg

szökken szökell

bújik fakad

hajt virágzik

mellettem az ágon

én a végén

télre hagyott termés

fakadó rózsán beérve

új tavaszt remélve

magasodó bús fejem

metszik testem pengék

rózsa rőzsék halomba

utolsó fagyok mentén

égetik szítják tüzét

lobban végső utolsót

szálló pernye felfele

tövis,virág, levél

szálló pernye felfele

tövis testem

virág lelkem

levél létem

szálló pernye felfele

szálló pernye felfele

Hála

        A tavasz elei nagy rohanásban elmaradt egy szösszenet, ahol azon merengtem, hogy vannak olyan lények, emberek, példaképek és családtagok, akiknek sokat köszönhetünk. Nem biztos, hogy észre vesszük ,de tetteikkel csodát művelnek. S néha nehezen tudunk köszönetet mondani ezekért a csodákért. Nekem ez most így sikerült.


                             Röpke madár életünkben
                             sivár,fagyos,puszta télben
                             szállunk etetőről etetőre
                             sietve kapkodjuk éltető
                             magvakat szórt elénk Ő
                             kitárva a tavaszt felénk
                             hol tovább adhatjuk
                             Van kiút a télből !

A legsötétebb óra

    Közeleg a tavasz. A madarak is térnek vissza. De a tél még utolsó erejét is latba veti. Néha hó esik. Néha fagy. Néha tép a szél. Pírt hoz az arcunkra. Később nyugszik a nap. S már a testünk emlékszik a sugarak által hozott ígéretre. A reményre. Hamarosan kivirágzik. 

   A testem is , így van. Néha a náthával küzd. Néha az influenzával. De tovább halad. Erősödik, gyengül, erősödik, megpihen...

    S szellemem is tudja a Kör az egyik legszebb dolog. Szabályos, de nem szögletes. Befogadható, de végtelen. Zárt, de még is lehetőséggel teli.

  Így a jelen csak egy lehetőséggel teli állapot. Felfogható. Következmény. Ami gyorsan tova halad, akár csak az életünk.

    Miközben öröknek tűnik valami. Sokszor érzékeljük a változás pillanatát.

    A pillanatok mostanság ezen mód jelentek meg bennem.

                                                   rózsa  szirom hullám
                                     nélküli                                     nyakék   
                              vég                                                            csontom
                     újra kezdő                                                                 porladó szemek
                     vér                                                                                        égnek
                   csepp                                                                                         arcomon
  tengerbe hulló                                                                                          szőrös kezek
          szabadító ölelés                                                                         hullnak tova
                       sötét éjen                                                                   lángoló kerek
                              lángol                                                              óceánom
                                   felkel és                                            táncoló víg
                                             ébredés                           elmúlás
                                                               örök míg





                        Táncoló hópelyhek
                        tavaszi szélben
                        csak egy pillanat
                        az emberi élet

                        találj célt
                        állj össze hóemberé
                        indíts lavinát
                        préseld magad gleccseré

                        vidítsd, formázd , alakítsd
                        léted vagy
                        táncoló hópehely
                        tavaszi szélben

                      

Küldetés

           Van-e olyan, hogy küldetés? Esetleg egy tervnek lennénk részesei ? Minden el lenne rendelve ? Automatikusan cselekszünk-e ? Mik is vagyunk igazából ?

           Sokszor foglalkoztatnak ezek a kérdések. S sokszor más eredményre jutok. Most ebben a formában tudtam megfogalmazni a gondolataim.

             Én vagyok a biorobot

             gazdám lelkét őrzöm

             vágyai bennem programként

             futnak

            Én vagyok a biorobot

            ételem a Michelin-csillagos

            tápoldat kilátásom

            gazdám Facebook profilja

           Én vagyok a biorobot
           antik darab a garázsban
           évenként újra bootolva
           a varázsló által

          Én vagyok a biorobot
          esténként karbantartás
          felhőbe töltöm
          emlékeim

         Én vagyok a biorobot
         éjszakára hibernálom magam
         pihenésként kalóz szerver
         leszek háttérben futva

           Én vagyok a biorobot

           pixeles a reggeli kép,

           frissíteni kéne, de 

           rég merev a váz

           Én vagyok a biorobot

           küldetésem a lét

           tölteni, tölteni 

           kódjaim fejteni OP rendszerem

           Én vagyok a biorobot

           bolyongó energiacella

           a pislákoló 

           végtelenben

          Én vagyok a biorobot

          újra telepíthető

          létem a 

          küldetés

          Biorobot vagyok

          én ?

A Kert

      Téli gyerek vagyok. A hidegben növekedtem. A tavaszt s nyarat már nyílt szemmel élveztem. Azóta se tudok betelni vele. Ahogy teltek az évek sok minden nevet kapott. Külön váltak a dolgok. Ami olyan óriásnak tűnt, mostanra olyan apró lett. Így lett ez a kerttel is?

      Nálunk mindenki foglalkozott kerttel. Volt, akinek nagyobb földje is volt. Így mi is gyerekként belecsöppentünk ebbe. Segítettünk a szüleinknek, a nagyszülőknek. Kis mákvirágok voltunk. Játszottunk a gyümölcs fákon, a szőlőben, a krumpli közt. Idővel már szerszámokat is kaptunk. Felelősséget is. S persze néha pénzt is. Hisz néha nem csak az asztalra jutott, hanem eladásra is. A szüret mindig ünnepi esemény.

     7 év múltával újra vidéken. Kerttel körül véve. Éjszakai csend, csillagok, csicsergő madarak. S természetesen a karbantartás,gondozás, apró befolyásolás. Hisz nem bírjuk ki, hogy ne változtassunk, ne alkossunk, ne teremtsünk.Ne formáljunk a saját kedvünkre. S ilyenkor derül ki mekkora kertet bírunk el. 

   Mi leszünk a legkisebb isten. Nekünk kell dönteni sorsok felett. Kit engedünk be a kertbe. Kit tűrünk meg ott. Mikkel kell megküzdenünk. Hisz nem egyforma egyetlen év se. Sok minden változik. Gondoljuk először.

   Miközben csak az igényeink  változnak. A természet önfenntartó. Folyton teremt, fenntart és pusztít. Lehet ellene küzdeni, használni és együtt élni vele. De lerombolni nem érdemes.

Hisz mi is a része vagyunk. Így kivonni magunkat a hatása alól nem tudjuk.

    A kert mindig rendben volt. Volt benne növény,virág, fű, gyümölcs. Minden évszakra jutott szépség. Később tanultam meg csak mennyi munka és odafigyelés van mögötte. Most tanulom, hogy ez ne legyen munka. Ösztönösen jöjjön. S ha hervadnak a virágok. Öregszenek a fák. Emlékeznem kell . Mi vagyunk a legkisebb isten.

   Nem oly rég kidőlt egy öreg tölgy. Árnyéka még mindig hűst ad.Magjai bennem nőnek.

Örökké emlékezünk rád.